Olvasgattam különböző blogok különböző postjait és elgondolkodtam. Sokan vízionálnak lámpavasat, megtorlást, számonkérést. Természetesen az előző kormány tagjain. Most nem abba szeretnék belemenni, hogy minden politikus ilyen, mert ez most baromira nem fontos, sokkal fontosabb az, hogy mire is vágynak az emberek.
Fizikai küzdelemre. Vérontásra. Halottakkal.
Magyarország megúszta a rendszerváltást békés átmenettel. Az 1975 után születettek már egyáltalán nem találkoztak azzal, hogy milyen egy bármilyen háború. Hiába volt itt a 90-es évek jugoszláv válsága, amikor a déli településektől pártíz kilométerre folytak harcok, azok mégsem magyar földön történtek. Ha jobban belegondolok, talán a mai 40 évesek sem találkoztak semmi ilyesmivel. A háború szörnyű dolog, a forradalom is az. Lehet szépen megemlékezni róla, de nagyon kevesen tapasztalták, hogy mi is történt igazából 48-ban vagy 56-ban. (53 éve történt)
Talán ha itthon is kitörne egy polgárháború, és ezrek halnának meg, talán lecsillapodnának a kedélyek egy időre. Sajnos az ember nem tanul a történelemből. Majd ha látni fogjátok a sok vért, rájöttök.
Lehet örülni annak, ha majd kiírtjátok az összes szemét cigányt, zsidót, komcsit, buzit, libsit, és ki tudja kiket. És utána? Két eset lehetséges, megálltok, de akkor már senki nem fog szóba állni veletek, ahogy a szerbekkel se az oroszokon kívül, a másik eset, hogy nem álltok meg, és a szlovákok meg a románok, akiket annyira gyűlöltök mosolyogva nézik ahogy az ölükbe hullik a Kárpát-medence maradéka is.
Tudom, hogy egy kicsit demagóg lett, de talán itt lenne az ideje kicsit kevésbé agresszívebben hozzáállni a dolgokhoz.
